2013. november 17., vasárnap

Látok gyereket...Játék óra elején

Az alábbi játékot lehet óra elején jégtörő játékként is játszani.
Én azonban ismétléshez használtam.
Alsós korosztály.

Instrukció: Álljatok fel!
Látok gyereket ...(pl. integetni)
Látok fiúkat meghajolni.

A gyerekek gyorsan megértik, hogy az a feladat, hogy tegyék meg, amit mondok.
Az ismétléshez pedig így lehet felhasználni:
- Látok egy fiatalembert tanulni.
- Látok egy fiatal férfit ponyvát készíteni.
- Látok egy férfit dühösen.
- Látok egy embert földre esni.
Kit látok? (Pál apostolt)
Bármelyik bibliai szereplőhöz kitalálhatunk ilyen mondatot.
Viccesebb, mintha csak azt kérdezem, hogy ki volt az, aki ...
Mivel mozogni is kell közben, az a gyerek is részt vesz benne, aki nem tudja. És a mozgás révén ráadásul szerintem meg is tanulja a testével együtt, hogy mi a helyes válasz.
Ha véletlenül nem tudta volna.

2013. november 1., péntek

Mi a lényeg?

Most, hogy Noé történetéből a megmenekülésre készülök, a szivárványos szövetségkötésre, elmélkedni kezdtem a lényegen.

Az egyik Kreatív hittan tréningen az egyik kedves résztvevő azt mondta, hogy azt lett számára hangsúlyos, hogy legyen:
A lényeg a lényeg.
Ezt meg is fogalmaztam az elméleti bevezetésben. De azóta többször elgondolkodom ezen. Ráadásul most, hogy benne vagyok hittankönyvek előkészítésében is, ezt elég gyakran hangoztatom is.

Olyan kevés időnk van a gyerekek hitre nevelésére.
Luxus az, hogy ne a lényeget tanítsuk, és ne a lényeget rögzítsük.
Bizonyára nem hiábavaló megtanítani például Jézus egyik csodája kapcsán, hogy mi is az a vihar, hogyan keletkezik.
De ezt ezerszer jobban tudja egy tanár, mint mi. (tisztelet a kivételnek)
Bizonyára nem hiábavaló színezni hittanon.
De a legtöbb hitoktató rajz terén nincs ott, mint egy rajztanár.
Pedig hányszor rajzoltatunk csak úgy.
Istenről nem fog a tanítónéni beszélni. Nem az ő dolga, a mienk.
Megtaníthatjuk persze vele, hogy mitől esik az eső, de senki sem tanítja meg más, hogy ki az évszakok Ura, csak mi.
Szóval tudom, hogy kevés a hitoktatók ideje, és egyszerűbb az első dologba belekapaszkodni és erre gyorsan az órát építeni.
Tudom, hogy könnyű Illés története kapcsán hollókat rajzolgatni, vagy akár papírból kivágni.
De csak akkor, ha megtanulja belőle a gyerek, hogy Isten gondoskodik.

Szóval keressük meg a történet lényegét. Várjuk meg, míg megtaláljuk, és ne azonnal kapaszkodjunk az első szóba. És ha a lényeg megvan, akkor ahhoz találjunk ki feladatot, és ne az első asszociációhoz.
Mert minek is áldoznánk az amúgy is kevés időt ilyesmire.

Egy biztos. Nem fogok a szivárvány színeivel foglalkozni. Szerintem annyira mindegy, hogy milyen színekből áll, és azok milyen sorrendben követik egymást.
Komolyan.
De fontos, hogy Isten szövetséget kötött.
Úgyhogy erre építem az hittanötletemet, amit ma nem tudok még megmutatni, mert sötét este van, és ilyenkor csak csúnya képeket tudok készíteni.
De van egy ötletem.
Az ötlet egy részletét azért lefotóztam.
Fehér gombok kék felhőkkel.
Hamarosan minden kiderül.