Elismerésalapú visszajelzés

Most olvastam éppen egy könyvben az elismerésalapú visszajelzésről.
Egy világhírű mesemondó műhelyfoglalkozásokat is vezet, hogy tudását továbbadja.
A tanítási módszere a következő:
- ő mesél,
- majd mindenki elmesél egy történetet saját életéből,
- aztán a hallgatóság egyesével elmondja az elismeréseket, azaz: Mi tetszett a legjobban?
- ismét elmesélik a történetet.

Nem szabad negatív kritikai megjegyzéseket tenni.
Ennek a módszernek a célja, hogy demoralizáló következmények nélkül fejleszthessék képességeiket a hallgatók. Ez azért van, hogy a mesélő nyugodt lelkiállapotban maradjon, hogy a benne szunnyadó kreativitás felszínre kerüljön.
Ha az erősségekre figyelnek, és akkor ezek háttérbe szorítják a gyengeségeket.
Miután másodjára, harmadjára is elmesélték a történetet, a gyengeségek javultak, és az erősségek is jobban kidomborodtak.

Sokak szerint az ember abból jobban tanul, ha a hibáira mutatnak rá, ez a módszer a valóságban mégis működik.
Sokkal könnyebb tanácsokat adni, könnyebb felismerni, hogy mi nem jó, mint a jót elismerni.

Ez nem azt jelenti, hogy csak dicsérni szabad. Hiszen azzal, hogy valamit nem dicsér meg senki, világos lesz, hogy az nem működik olyan jól. Csak éppen nem a kritika megcáfolásával fog foglalkozni, hanem a feladatra koncentrál.

Ahogy ezt olvastam, eszembe jutott a hittanóra.
Meg az, hogy hogyan szoktam kirángatni a tudást a gyerekekből.
Ha rákérdezek egy tényre, amit tanultunk korábban, nem mindig tudják a választ a gyerekek.
De legtöbbször úgy állok hozzá, hogy
-Tudod, csak nem tudod, hogy tudod.
És rávezetem. Úgy, hogy megkeressük, amit tud, aztán abból levezetjük, kihámozzuk.

Ha a gyerekek nagyobbak, mondjuk konfirmandusok, akkor gyakran még a legkézenfekvőbb dolgokat sem merik, akarják mondani. Aztán együtt kiderítjük, rájövünk.

Nem azokat a pontokat keresem meg, ahol hiányos a tudásuk, hanem azt, ahol van tudás.
De jó, hogy nem kell osztályoznom.

Egy ideig igehirdetés írási gyakorlatot tanítottam.
Már akkor is az állt közelebb hozzám, hogy elmondjuk, hogy mi az, ami hatott ránk, és mi az, ami elérte a célját.