2012. február 20., hétfő

Zákeus léptei

Az iskolás hittanosaimmal ezen a héten Zákeus-füzetet fogunk készíteni.
Ebben a füzetben lejegyezzük azokat a lépéseket, amelyeket megtett Zákeus.
Minden hitbeli lépés egy fizikai lépéssel párosul a történetben.
Mivel a saját lábukat rajzolják le, ez arra utal, hogy ezek a lépések az ő lépéseik is (lehetnek).

Arról már sokat tanultunk, hogy Jézus hív, megszólít. Tavaly a hittanosok és gyülekezeti gyerekek számára ez volt a központi gondolat.
De arról még keveset beszéltünk, hogy a megtérés után van mindig sok dolog, amit jóvá kell tenni, amit rendbe kell hozni. 
Van nagyon sok elintézetlen ügyünk.
Van sok tartozásunk.
Ha elkészítjük ezt a füzetet, és a lépéseket látjuk, akkor könnyebben tudunk beszélgetni róla. 
Sőt a Zákeus-történet mellé a saját dolgaikat is oda lehet írni. 

A füzet a következő módon készül:
Egy A/-as lapot leteszünk a földre. Mindenki rárajzolja a bal lábát a egészen a lap jobb szélére.
Azután harmónika-szerűen összehajtjuk, és úgy vágjuk körbe, hogy legalább egy ponton érintkezzenek a talprajzok. 
Így született négy talprajz. Összesen 8 lépést tudunk ezzel megtanítani.
De nekem csak 7 lépésre van szükségem, ezért az egyik talprajz lesz a füzet fedőlapja.
Erre ráírjuk, hogy: Zákeus lépései 
Alcímet adhatnak a gyerekek. De csak az óra legvégén, amikor megértették, hogy itt róluk is szó van.

A következő 7 lépést látom a történetben:
  • vámszedőként eljár dolgozni, azaz az Istentől távoli hitetlen életben jár;
  • felmegy a fára, azaz keresi Istent, közeledik Istenhez;
  • lemegy a fáról, azaz a hívó szóra elindul;
  • befogadja a házába Jézust, azaz hit útjára lép (megtér);
  • az üdvösségbe lép, azaz hitben, megszabadultan jár (az üdv már itt a földön elkezdődik)
  • odaáll Jézus elé, azaz a Jézussal való találkozás révén konkrét döntésre jut (ez nem a megtérésre vonatkozik);
  • odamegy az emberekhez, azaz hitben tesz lépéseket, amiről döntött, azt meg is valósítja
A füzetbe persze rövidítve írhatnak a gyerekek.

Vagy fénymásoljuk a mondatokat, és
- ha rávezettük őket kérdésekkel, és
- kitalálták, akkor
- ráragasztják a talpra.
És a saját dolgaikat írják.

Azt is lehet, hogy szimbólumokkal dolgozunk.
Istent jelöljük egy háromszöggel, a lépés irányát nyíllal.

Rendben, lefényképezem holnap.

Valamint a talpnyomokat ki is lehet színezni. 
- hitetlen korszak fekete 
- megtérés piros
- üdvösség arany stb.


Valakinek még ötlete?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése