2014. január 16., csütörtök

Imádság gyakorlása alsósokkal

Az 1.  Zsoltárt tanultuk. Ki a boldog ember.
Az óra végén azt kértem a gyerekektől, hogy gondoljanak valakire, akit boldognak tartanak.
De ne mondják ki a nevét.
Utána gondoljanak valakire, aki nem boldog. Ha megvan, akkor az ő nevét se mondják ki.
Ezután imádkoztam hangosan először azokért, akik boldogtalanok, majd szünetet tartottam, hogy magukban a gyerekek imádkozva mondják ki annak a személynek a nevét.
Utána imádkoztam azokért, akiket boldognak látunk, hogy maradjon így. Szünet, és befejezés.
Nagyon jó élmény volt számomra.

2 megjegyzés:

  1. Játékba hívlak :) Nézzél be hozzám.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nemrég találtam meg a blogodat, nagyböjti lelkinapra készülve, amit szülők tartanak alsós gyerekeknek nagyböjtben és adventben. Köztük én is.
    Máris sok mindent tudtam használni az ötleteidből, pedig még alig mazsoláztam:) Ezúton is hálásan köszönöm!!

    VálaszTörlés