2012. november 26., hétfő

Szabadság és törvények

Konfirmandusokkal az alábbi játékot azzal a céllal játszottuk, hogy bevezetője legyen a Tízparancsolatnak. Arra gondoltam, hogy adok 5 szabályt, amit a játék során be kell tartani.

Egy asztal közepére kiraktam egy csomó lego duplo figurát.
A feladat: építsetek meg egy lovat ezekből a legokból.
A következő szabályokkal:
1. Nem szabad beszélni.
2. Mindenki csak egy kockát építhet be.
3. Nem szabad átrakni már lerakott építőkockát.
4. Minden egyes legot fel kell használni.

5. Órával megegyező irányban halad az építés egymás után.

Megépítették a lovat. De nem sikerült minden kockát beépíteni.
Utána megkérdeztem, hogy van-e kedvük másodjára is építkezni. Egy szabályt megváltoztathatnak. Melyik legyen? Erre azt mondták, hogy mindet hagyjuk el.
Ne legyenek szabályok!
Mondom, rendben.
El is kezdtek építkezni, nagyon jól haladtak.
Nagyon jól működött, hogy mindent szabad.
Szinte egészen lószerű volt.
Annyira, hogy már azt hittem, hogy valóban ló lesz belőle. És attól féltem, hogy a végén majd mit hozok ki a játékból.

Aztán megszületett:

Ez a legjobb indulattal is csak hason-ló.

Arról beszélgettünk, hogy mire jutottunk azzal, hogy mindent megtehettünk. Vajon jobb-e, ha mindent szabad? Vagy jobb az, ha vannak szabályok.
Így ez jó bevezető volt a Tízparancsolathoz.

Szóval kellenek a szabályok, különben rosszabbul járunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése