2012. január 12., csütörtök

Káin és Ábel



Mégis hogyan tanítsuk alsósoknak Káin és Ábel történetet úgy, hogy ne keltsen félelmet a gyerekekben?
Szabad-e egyáltalán ennyire félelmetes történetet mesélni hittanon?

(Zárójeles gondolat. Van egy ovis hittanosom, aki nagyon-nagyon figyel mindig. És onnan tudom lemérni, hogy most valami túl izgalmasat vagy félelmeteset mesélek, hogy ilyen esetekben mindig elkezdi szopni az ujját. Ha ezt látom akkor mindig váltok, oldom a feszültséget.)

Úgy meséltem el ezt a történetet, hogy bemutattam azt a folyamatot, ahogyan egy rossz gondolatból egy nagyon rossz cselekedet születik.
Vagyis elmeséltem, hogy mit gondolhatott Káin.
A folyamat kulcsszavait egy-egy legoduplo kockára ráírtam. (Később lefotózom.)
Először mindenki elolvasta a szavát. Utána azt kértem, hogyha hallja, hogy azt a szót, kifejezést, ami a kockáján van, akkor az első gyerek tegye le az asztalra, a többiek pedig építsenek tornyot belőle.


Ezzel a gyerekeknek azt is megmutatom, hogy a rossz cselekedetek kiindulása a rossz gondolatok. Ha valaki sokszor gondol olyasmit, ami Istennek biztosan nem tetszik, az előbb utóbb olyat is fog érezni, olyanra is fog vágyakozni, ami nem jó, és végül meg is teszi.

A legutolsó egységet én raktam a toronyra. Ez az egység 4 hosszú legóból

állt, és úgy tette
m rá, hogy csak a szélére. Minek következtében az egész felborult és eldőlt.
Ez nem a gyilkosságra utalt, hanem arra az érzésere, amit Káin érezhetett, amikor rájött, hogy mit tett. Ezért írtam rá ennek az egységnek minden egyes kockájára, hogy Jaj!

Akkor a szöveg, amit mondtam:

(Bevezetésben elmondtam, hogy ki kicsoda a történetben, mivel foglalkoztak, áldozatbemutatás)
Káin azt gondolhatta, hogy:
- Nem örül Isten az áldozatomnak?
- Mi történt?
- Miért örül Isten Ábel áldozatának?
- Az én áldozatomat miért nem fogadja el Isten?
- Engem nem szeret Isten?
- Miért nem fogadja el úgy, mint az Ábel áldozatát?
- Ábelt jobban szereti Isten?
- Hogy tehet ilyet Isten? Ez igazságtalanság!!
- Nem is érdekel Isten!
- Mi szereti annyira az öcsémet?
- Van is egy ötletem! Majd én megmutatom nekik!
Itt elmesélem, hogy Isten látta, hogy Káinban mi ment végbe, azért azt mondta neki , hogy a bűn az ajtaja előtt kopogtat, be akar menni, de ne engedje be. Tegyen jól és ne kövessen el bűnt.
- Ez az Ábel! Minek is él?
- Ha csak én lennék, mennyivel jobb volna!
- Igen, majd én megmutatom.
Ezután elmondtam, hogy Káin kicsalta a mezőre testvérét, és rátámadt, megütötte, de annyira, hogy Káin belehalt a sérülésekbe.
- És akkor nem maradt más Káin számára, csak a Jaj-jaj-jaj!



A gyerekek kérdezték, hogy mi lett Káinnal utána.
Elmeséltem, hogy Isten számon kérte őt. Majd azzal a tudattal kellett leélnie az egész életét, hogy megölte a testvérét. Csak az menthet fel a bűntudat alól, ha Istentől bűnbocsánatot kérünk, és elfogadjuk.


Záró kérdések:
Hogy lehetett volna elkerülni ezt a tettet?
Hogyan lehet ma is elkerülni, hogy rosszat tegyünk?

A bűnös cselekedetek megszületésének egy folyamatát úgy mutattam be a gyerekeknek, hogy papírból kivágtam két gondolatbuborék formát.
És a fejemhez, majd a szívemhez, majd a kezemhez lábamhoz tettem és közben persze magyaráztam, hogy a gondolatból érzés, vágy lesz, majd szépen megtesszük.
Rossz gondolatból rossz tett, jóból jó.


Tanítottam Káin és Ábel történetét ötödikeseknek is. Szóba került valahogy, hogy velük is előfordult-e, hogy rossz gondolatból rossz tett született. És, van-e kedvük, szeretnék-e elmesélni.
És volt, aki bevallotta, hogy egyszer harmadikban sok pénzt elköltött, amit nem lett volna szabad. Aztán még mondtak egy-két történetet. Régi történeteket. Mondtam nekik, hogy sajnos van egy rossz hírem. Egész biztosan követtek el már ma is bűnt. Mert Ádám és Éva óta sajnos, ha tetszik, ha nem, minden nap követünk el bűnöket.
Persze nem csak tettekkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése