Bevittem a konfirmációs anyakönyvet.
Összeszámoltuk, hogy mióta ebben a gyülekezetben vagyunk, hány konfirmandus volt összesen. Aztán azt is kiszámoltuk, hogy összesen hányan járnak templomba akár hozzánk, akár máshova.
El is értük a 10 %-ot.
Őszintén szólva a gyerekek nagyon csodálkoztak, hogy ennyire kevesen veszik komolyan.
Felolvastam néhány interneten olvasható statisztikát
(nem bizonyságtételt, hanem vizsgálati eredményt Randolph Byrd nevű orvos nevéhez fűződik egy ilyen vizsgálat, de most nem találom a linket),
hogy milyen hatása van az imádságnak.
Aztán megnéztük újra a tavalyi névsort.
Leírtam egy-egy lapra azoknak a nevét, akik azóta sem fordultak meg nálunk.
Aztán kiosztottam a neveket.
-De én nem is ismerem!-mondták.
- Annál jobb.-mondtam. (Bár ez nem is igaz, mert az is jó, ha ismerik az adott konfirmandust.)
Azt a feladatot kapták, hogy naponta imádkozzanak azért, akinek a nevét kapták.
(Annyi gyerek volt, ahány név!)
Nagyon várom, hogy vajon tudnak-e felsős gyerekek naponta imádkozni valakiért, akit nem ismernek.
Aztán egy hét után majd megírom minden érintett tavaly konfirmáltnak, hogy valaki a gyülekezetből egy hétig imádkozott érte.
Az Imahét idején.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése