2012. október 27., szombat

A reformációról szemléletesen

Ez az óra ugyan a reformációról szól, de a játék maga felhasználható más témákhoz is.
A következő információkat lehet megtanítani ezzel a játékkal:
- igaz egyház ismertető jegyei
- a reformáció szükségességének néhány oka
- az a tény, hogy az egyházban együtt kell működni
- mindenkinek van feladata az egyházban

A kiinduló játékhoz szükség van a képen látható eszközökre:
  • 12 db színes pohár (vagy egyszerű fehér megjelölve)
    színek elosztása: 4-3-2-1
  • befőttes gumi
  • madzag (amennyi gyerek, annyi db,  kb. fél méter/fő)
Bevezető történet a játékhoz:
(Egymás mellé lerakjuk a 4 egyforma színű poharat.)

Elmondandó:
Isten kezdettől fogva feladatul adta az embereknek, hogy adják tovább azt az üzenetet, amit tőle hallottak. Tehát mindig is feladata volt az egyházban az, hogy Isten üzenetét hitelesen, pontosan, tisztán továbbadják. Gondoljunk csak a prófétákra. Később pedig jöttek az igehirdetők.(Ezután tegyünk három sárga poharat a zöldekre.)
Elmondandó:
Kezdettől fogva fontos volt Jézus Krisztus követői számára, hogy kereszteljenek, hogy éljenek az úrvacsorával. Megkeresztelték azokat, akik követni akarták Jézust, és Jézus halálára és feltámadására emlékezve, bűnbocsánatot kérve úrvacsoráztak.

(Ezt követően 2 narancssárga poharat tegyünk az építményre.)
Elmondandó:
Hogy az egyház közössége Isten szeretetét képviselje, mindig nagy figyelmet szenteltek a hívő emberek az elesettekre, szegényekre, és diakóniát gyakoroltak.

(Végül tegyünk egy rózsaszín pohár a tetejére.)
Elmondandó:
Az egyházban fontos az, hogy ne lehessen Krisztus nevében Krisztus tanításával meg nem egyező módon eljárni. Ezért kezdetektől fogva gyakorolták az egyházfegyelmet.

(Ezek az ismertető jegyei az igaz egyháznak. Kálvin szerint csak három, de teológiai tanulmányaimban egy negyedikre (diakónia) is visszaemlékszem, ezért vettem 4 ismérvet.)

Miután megépítettük az "egyházat", most szépen lebontjuk.

Elmondandó:
Ahogy telt az idő, egyre többször előfordult, hogy elnéztek dolgokat bizonyos embereknek az egyházban bűnösen éljenek. (levesszük a legfelső poharat)
Aztán elfelejtkeztek a szegényekről, és igyekeztek sok pénzt gyűjteni.
(le a 2 pohár)
Majd pénzért adtak bűnbocsánatot. (le 3 pohár)
És Isten szavát kedvükre magyarázták. (4 pohár el)

Aztán Isten Lelke által néhány embernek megmutatta, hogy ez így nem jó, hogy vissza kellene rendezni a dolgokat.

Feladat:
Az itt látható eszközök segítségével építsétek újjá az egyházat. 
Ezt csak együtt tudjátok megtenni, úgy, hogy mindenki részt vesz a feladatban.
A poharakhoz tilos hozzáérni.
A poharakhoz csak a fonal vagy a befőttesgumi érhet hozzá.

(A szabályok tehát lefordítva:
- a képen látható módon kell a poharakat egymásra tenni
- mindenkinek részt kell venni benne
- tilos a poharakhoz érni
- a befőttesgumi hozzáérhet
- adott időn belül kell a feladatot elvégezni)

A feladatot úgy lehet végrehajtani, ha a gumira ráerősítjük a fonalat, és egyszerre mindenki egy fonalat fog, kicsit megnyújtva a gumit, ráhúzzák a pohárra, és így mozgatják. Ez a játék együttműködést igényel.

Kérdések a megbeszéléshez:
- Milyen képesség kellett ahhoz, hogy ezt a feladatot jól végrehajtsátok?
- Hogyan jelennek meg ezek a képességek az egyházban?
- Milyen hasonlóságot láttok a feladatbeli feladatotok és a reformátorok feladata között?
- Van-e valami, amire rávilágított ez a játék?
- Mit tanított ez a játék az egyházról neked ma? (itt nincs egy helyes válasz, mindenki mondhat nyugodtan mást)
(Játék alapötletét Surányi Zoltántól hallottam.)

4 megjegyzés:

  1. eszméletlen! köszönöm, vittem!

    VálaszTörlés
  2. Az építés- szétesés folyamatát sikerült megmutatnom mag a gyermekeknek. Mielőbb feltöltöm a képeket, és akkor rád utalva és téged dicsérve az ötletért, megköszönve azt, majd odaát megemlítlek, ugye nem baj?
    Áldott vasárnapot!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, és ahogy az egyik legfontosabb reformátori tanítás is mondja:
    Soli Deo Gloria!

    VálaszTörlés