2012. május 19., szombat

Nem a fejünkben élünk

"A fejemben éltem sokáig."- mondja egy írónő. Szinte leéltem az életemet, mire észrevettem, hogy van testem.
"A testünket arra használjuk, hogy hordozza az agyunkat. Az agyunkban élünk."-mondja egy kreativitással foglalkozó professzor.

Nem ez van sokszor a hit terén is?
Vegyük az imádságot. Nincs összhangban a testünk a lelkünkkel, a gondolatokkal, nem támogatják egymást, amikor imádkozunk. Mindegy, hogy

az Isten iránti szeretetről beszélünk, vagy mindegy, hogy
azt mondjuk el, hogy bánunk dolgokat,
esetleg kérünk,
meg sem mozdulunk, mert aki megmozdul, az ugye: nem figyel.


Adjunk mozgásteret a hittanórán, gyerek-istentiszteleten a gyerekeknek! 
Hozzuk egységbe a testet és a lelket!
Engedhetjük meg a gyerekeknek, hogy kifejezzék egész testükkel, amiről beszélni akarnak Istennek!

Sokszor hiába mondunk ki imádságban érzéseket, nem születnek meg bennünk, mert a testtartásunk megakadályozza. És aztán csodálkozunk, hogy a hitet nem ültetik át az emberek a gyakorlatba, hanem az agyuk-lelkük területén tartják meg.

Két módot ajánlok a (nevezzük így) teljes ember imádságára.

1. Direkt mozdulatokat adunk meg, és várjuk, hogy milyen gondolatok születnek meg.


Kipróbáltuk azt, hogy különböző mozdulatokat mutattam a gyerekeknek, és kértem őket, hogy mondják meg, hogyha így tartom a kezem, vagy úgy tartom a fejem, akkor mit mondanak Istennek.
A mozdulatok statikusak. Kipróbálhatjuk mozgással is, nem csak mozdulattal.
Sőt, mit soha sem próbálunk ki a nem egyéni imát.
A közös ima legtöbbször csak az együtt kimondottat jelenti, nem olyat, amikor összekapaszkodnak a gyerekek.
Tanítsuk meg őket együtt imádkozni! Kapaszkodjanak össze, mint a képen, és mondják ki azt, ami ekkor születik meg bennük.
A mozdulat, mozgás után jön a gondolat.




Másik mód a teljes ember imájára:



2. Megadunk imamondatokat, többször egymásután elmondunk egy-egy mondatot, vagy változtatva a szavakat egy gondolatot ismétlünk, és kérjük a gyerekeket, hogy fejezzék ki ezt a mozgásukkal.
Ebben az esetben a gondolat után jön a mozdulat, mozgás.

2 megjegyzés:

  1. Azt hiszem, a gyerekeid nagyon rád vannak már hangolva:) Az órákat gyülekezeti terembe tartod, ugye? Az is olyan sokat számít. Az iskolaterem szerintem tönkre vágja a lelkiséget. Főleg a hagyományos padokat utálom nagyon. Semmit nem lehet velük kezdeni és borzasztó kis hely marad szabadon.
    A jövő héten én is kísérletezek az általad leírtakból.
    Még egy kérdés/kérés: mi alapján határozod meg az órai témákat? Hétről hétre találod ki vagy van egy hosszútávú, konkrét menetrended, felépítésed? Egyáltalán fontosnak találod, hogy legyen vagy jó így ad hoc módon?

    VálaszTörlés
  2. Iskolában is tartok hittant. Ez a mozgásos imás iskolában volt, olyan számítógépteremben, ahol a padok a fal mellett vannak körben, minden szék háttal a terem közepének, viszont nagyon nagy hely van középen.
    Van menetrendem, sőt van egy 5 éves koncepció, amihez minden gyerekmunkát igazítunk(gyerekistentisztelet hittan).De kész vagyok eltérni tőle.
    Például, amikor a hit-kurzus nyomán
    (aki nem tudja: szülőknek szervezett tanfolyam arról, hogy mit feleljünk a gyerekeknek, ha Istenről kérdeznek)
    rájöttem, hogy a gyerekek nem tudják, hogy hol van Isten, akkor ezt a témát alaposan átvettük.

    VálaszTörlés