2013. május 15., szerda

Gedeon-fogócska

Ma egy olyan fogócskát játszottunk, ami révén év végén még meg lehet egy-két infót tanulni, és egy kicsi tanulsága is van.
(Nincs most fotó, elfelejtettem.)
Vegyes csoport, gyülekezeti. 8-12 évesek.

Az udvaron kijelöltem egy útvonalat, ami mellett lehetett futni. Óvatosan kell futni a gyerekeknek, nehogy elessenek.

Kerettörténet:
Ti midjániták vagytok. Az a helyzet, hogy megpróbáljátok ellopni Isten népétől a gabonakévéket.
Ezen a kijelölt útvonalon tudjátok elvinni a saját területetekre a kévéket.
Azért nem olyan egyszerű ez, mert Isten népe védelmezi azt, amit termesztettek.
Ezért, amikor elindultok, akkor megpróbálják visszaszerezni a tulajdonukat.
Erre van 7 percetek.

Játék menete:
Párosával futnak a gyerekek.
Egymásnak háttal állnak.
Háttal egymásba karolnak úgy, hogy a karjuk közé vesznek egy polifoam rudat.
Így futnak.
Egyszerre több pár indul.
Akiket utolér a fogó, engedi, hogy kihúzzák a rudat, és azonnal futnak is vissza újabbért.

A játék végén sok gabonát el tudnak lopni a midjániták.

Ez alatt a 7 perc alatt kifáradnak a gyerekek, leülnek, és áhítatos figyelemmel hallgatnak.
Ezután jön a bibliai történet, helyzet elmesélése.

Történet:
Isten népe elfoglalta az Ígéret földjét.
Szerintetek mi történhetett, ha Isten megengedte a midjánita népnek, hogy minden egyes alkolommal, amikor beérett a gabona, elrabolják tőlük?

(gyerekek válaszait meghallgatjuk)

Az történt, hogy egy idő után megtetszettek nekik a bálványszobrok.
Hiszen Isten láthatatlan, a szobrokat meg meg lehet fogni.
Szerintetek Isten miért engedte a gabonarablást a midjánitáknak?
Azért, hogy észhez térjenek, hogy hagyják a szobrokat, és az élő Istenhez imádkozzanak.
Ez történt.
Ekkor Isten kiválasztott egy fiatal fiút.
Gedeont.
És az ő vezetésével véget ért az a 7 év, amíg a midjániták egyfolytában mindent elraboltak, amit csak lehetett.

Végén az információkat meg lehet erősíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése