2012. január 24., kedd

A 12 éves Jézus a templomban


Óra kisebbeknek.

A 12 éves Jézus jeruzsálemi utazásának történetét 2 részre osztottam. Az első felében csak magáról az odautazásról van szó.

Kézenfekvő volna beszélni arról, hogy valaki elveszett. De két dolog miatt nem teszem.
Egyik: félelmetes arra gondolni egy kisgyereknek, hogy elveszhet,
másik ok: ennek a történetnek nem az "elveszés" a lényege.

  • A legfontosabb gondolata, hogy Jézus már egészen kicsi korában is nyilvánvaló módon nagyon szoros kapcsolatban volt az Atyával.
Amikor elveszett Jeruzsálemben, akkor került összehasonlítási helyzetbe a hittudósokkal. És még ők is csodálkoztak.
A történet lényege az, hogy Jézus különlegesen szoros kapcsolatban van az Atyával.

Szeretném most megmutatni, hogy hogyan lehet SOK-SOK kortörténeti információt kis hittanosoknak úgy megtanítani, hogy:
- ne vegyék észre, hogy tanulnak,
- mindent meg is jegyezzenek.

Információk, amelyeket az óra során megtanítunk:
- Názáretből Jeruzsálembe utaztak az ünnepre
- útravaló: víz tömlőben
- étel: kenyérlepény
- szamárral utaztak
- az út lejtőkből és emelkedőkből állt
- nappal erősen sütött a nap
- Jeruzsálemet városfal vette körül
- Jeruzsálembe városkapunk keresztül lehetett bejutni
- az emberek fogadókban szálltak meg
- a város piacterén játszottak a gyerekek
- az út Názáretből Jeruzsálemig több napon át tartott

Az első órán kiemelem, hogy milyen jó, hogy Isten házába együtt utazik ünnepre a család.

1. Előkészület.
Mindent mondjatok és csináljatok utánam! Mielőtt elindulunk, megmutatom, hogy milyen mozdulatok lesznek. (Lesz több is, de azok egyszerűek, felesleges gyakorolni.)
Azért próbáljuk előre, mert kicsik. Alsósokkal nem kell előre gyakorolni.

- Ez egy tömlő. (Mintha kezemben vizes tömlőt tartanék.)
- Iszunk. (Utánozom az ivást.)
- Ez egy kenyérlepény. (Egyik tenyér fölfelé, másikkal mintha a lepény tetejét simítanánk.)
- Ez egy szamár. (Ezen nevetnek, ők mutatják, hogy hogy legyen a szamár.)
- Süt a nap. (homloktörlés)
- Lejtő. (Úgy lépünk, hogy egyre jobban leguggolunk.)
- Emelkedő (Előző fordítva.)

Bevezető szöveg:
Most visszatekerjük az idő kerekét. És elutazunk Jézussal együtt valahova, ahova ő is elment a családjával és a rokonaival, amikor 12 éves lett. Ezt az utat fogjuk most mi is képzeletben végigjárni.

Mindent mutatok előre.
Ti ismételjétek meg.

2. Játék:

Tekerjük most együtt vissza az idő kerekét. Fogjuk meg a mutatót és tekerjük vissza! (Levegőben tekerünk, mindegy, hogy milyen irányban.)

(A szöveget ritmusosan mondom.)
Tetszés szerint változtatható. A kezdő két mondat refrénszerűen visszatér.

- Menjünk el az ünnepre!
- Jeruzsálembe! (ritmusa: ti-ti-tá-tá-tá)

- Ez a város Názáret.
- Pakoljunk össze!
- Ez itt egy tömlő!
- Öntsük tele vízzel!
- Kész.
- Ez itt egy szamár.
- Tegyük rá a tömlőt.

- Menjünk el az ünnepre!
- Jeruzsálembe!

- Ez itt egy kendő. (jobb kéz)
- Ez egy kenyérlepény. (bal kéz)
- Csomagoljuk be! (lepényt átrakjuk a kendőre)
- Csomózzuk össze! (mármint a kendő végeit)
- Ez itt egy szamár.
- Tegyük rá a kenyeret!

- Menjünk el az ünnepre!
- Jeruzsálembe!

- Mindenki itt van?
- Kicsik is?
- Nagyok?
- Üljünk fel a szamárra!

- Menjünk el az ünnepre!
- Jeruzsálembe!

- Lejtő!
- Lejtő!
- Emelkedő!
- Emelkedő!
- Süt a nap!
-Igyunk!
-Együnk!

- Este van!
- Szálljunk le a szamárról!
- Hajnalpírra keljünk fel! (Kakasszó mégsem lehet útközben!)
- Aludjunk!
- Horkoljunk!
- Keljünk fel!

- Menjünk el az ünnepre!
- Jeruzsálembe!

- Itt a szamár!
- Szálljunk fel!

Itt lehet még húzni az időt, a gyerekektől függően. Lemehetünk a Jordán folyóhoz fürdeni. Hiszen a folyómentén utazunk.

- Megérkeztünk.
- Itt van a város!

(Órán jött egy jó ötletem.)
- Mennyi ember! (Gyerekek fejére sorban ráteszem a kezem. Ez tetszett nekik.)

- Menjünk be a városkapun!
- Keressünk egy fogadót!
- Szálljunk le a szamárról!
- Kössük ki a szamarat!

- Halljátok az éneket?
- Menjünk el a piacra!
- Ott játszanak a gyerekek!
- Menjünk mi is játszani!
Itt elénekeltük és eljátszottuk az "Add a kezed, hogy zengjünk az Úrnak ...c. éneket.


- Itt vagyunk az ünnepen!
- Jeruzsálemben!

3. Megbeszélés
Játékszervező tréningen voltam a hétvégén, és ott tanultam, hogy az ú.n. élménypedagógia mindig így zárja le a játékokat.

A megbeszéléssel rögzítjük az infókat és értelmezzük.

Kérdések pl.:
Hol voltunk?
Mit csinálunk?
Miért mentek az emberek Jeruzsálembe?

Befejezés:
Az ünnepek mindig nagyon nagyon izgalmasak voltak. Az utazás, találkoztak távoli rokonokkal, ismerősökkel, a templomban jó volt, hogy Istenhez imádkoztak együtt.
De volt egy olyan ünnep, amikor valami nagyon-nagyon szokatlan dolog történt Jézussal 12 éves korában a templomban.
Ezt mesélem el a jövő héten.




13 megjegyzés:

  1. Ó, ez nagyon jó, Noémi! Ugyan idén nem volt tervben ez a történet, most mégis beteszem.
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Ennek nagyon örülök! Majd írd meg utána, hogy hogyan sikerült.

    VálaszTörlés
  3. Megtartottam nagy csoportban az ötleted alapján a történet bevezetését. Nagyon élvezték! Én is! Ami a tapasztalatom, hogy ugyan megjegyezték a hangsúlyos dolgokat, de nekem kicsit kevés volt a mondanivaló így. Persze, az is nagy dolog, hogy megjegyzik Názáret és Jeruzsálem nevét, hogy csak 1 templom volt annak idején, a családi ünnepekről is beszélgettünk. Majd a következő alkalommal aztán tovább mélyítjük. Köszönöm még egyszer!

    VálaszTörlés
  4. Köszi a visszajelzést!
    Ez a játék ebben a formában valóban arra irányul, hogy információkat tanuljanak meg a gyerekek. Pénteken egy vegyes csoportban is eljátszottuk ezt, ahol vannak ovisok és iskolások is. Az egyik szülő, aki tanár, azt mesélte, hogy olvasott egy kutatásról, amelyben azt írták le, hogy a mozgással egybekötött tanulás mennyivel hatékonyabb, mert nem csak az agy emlékezik, hanem más szervek is. Ha mozgással tanulunk, akkor a dolgok jobban megmaradnak.
    Mondanivalóhoz: teljesen igazad van,ez a játék nem a mondanivalót tartalmazza, az csak segít, hogy a történet és az események közelebb kerüljenek hozzánk.
    Viszont lehet,hogy lehetne alakítani úgy, hogy célzatosabb legyen.
    Én a második órán azt fogom kiemelni, hogy Jézus milyen szoros kapcsolatban volt Istennel. Az lesz a hangsúlyos.
    Ha ezt nézzük, akkor a játékot ki lehet egészíteni olyan elemekkel, amelyben ez is benne van, hogy Istennel találkozzunk a templomban.
    Köszi a visszajelzést!

    VálaszTörlés
  5. Jó ötlet ez a mozgásos játék.
    Holnap Jézus jeruzsálemi bevonulása lesz a téma. Arra gondoltam, hogy azt is valahogy hasonlóképpen kéne velük feldolgozni. Már szóltam nekik, hogy hozzanak pálmaleveleket, vagy faágakat, de még nem tudom, hogyan valósítom meg.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ötletes!!!szívesen elolvasnám az óra 2. részét is!!! Üdv: eszter!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, azzal fejeztem be, hogy jövő héten jön a második fele. Utánanézek. Ha megtalálom, közzéteszem!
      Örülök, hogy olvassátok a régi bejegyzéseket is!

      Törlés
  7. Kerestem, kerestem. Nem sok sikerrel. Egy párbeszéd kezdeményt találtam, amelyben Jézus beszélget az írástudókkal.
    Hamarosan újra sorra kerül az egyik csoportban, és akkor igyekszem leírni.
    Bocsánat, hogy elfelejtkeztem erről.

    VálaszTörlés
  8. Ez nagyon jó és ma ezt fogjuk végigvenni Gyerekistentiszteleten:) Köszönöm Neked! Várom a 2. részt!

    VálaszTörlés
  9. Végül is leírtad valahová a 2. részt?
    Holnap ezt a történetet tervezem a gyerekistentiszteletre. Oly rég voltak már a főiskolás éveim... Tisztára leegyszerűsödött az, ahogy megvalósítom a történetelmondást. Nagyon köszi ezt az ötletet! Kíváncsi vagyok, milyen lesz! Ovisokkal leszek!
    Anna

    VálaszTörlés
  10. Noémi! Pont erre az ötletre vártam!! Köszönöm!!!! :) :)

    VálaszTörlés