2012. november 28., szerda

Gyerekalkalmak célja

Mostan többször kérdezték tőlem:
Mi a célja a hittanórának?
Mi a célja a gyerekistentiszteletnek?
Ugyanúgy tartom-e a hittant, mint a gyerekistentiszteletet?

Igen, ugyanúgy tartom, csak nem ugyanott.
Annyi a különbség, hogy a gyerekistentisztelet elején bent vagyunk a templomban, és az alkalom végén persely is van.
Mind a két tréningen rákérdeztek. És valaki e-mailben is. És lett világos a számomra, és most fogalmazom meg, hogy igen, ugyanúgy tartom.
Mert nekem mind a két esetben ugyanazok a céljaim.
Ezzel lehet vitatkozni. Vitatkozzatok!
Szóval a célok: 
- gyerekeket Istenhez vezetni,
- hithez szükséges információkat tanítani,
(első sorban bibliai történeteket)
- hitéletet gyakorolni.
Ha mind a két esetben ugyanaz a célom, akkor miért legyen már a forma? 
Remélem, hogy ezek a célok megfelelnek Istennek.

Persze a szülőknek a hittanórával más a célja.
Egyszer egy szülőt felhívtam, hogy mostanság nem jött a gyerek órára, és járni fog-e még. 
Anyuka elmondta, hogy persze, jön majd, hátha nekem sikerül megnevelni.
Hú, ez igen! Heti 45 percben milyen kis apróságot várnak el tőlünk!
Aztán azt is mondják sokszor, hogy:
Nem tanul rosszat ott a gyerek. Illetve kell az általános műveltséghez (ovis anyuka mondta múlt héten).
Rendben, e két szülő  tudásátadásra és pedagógiai bravúrra szűkítik le céljaikat a hittannal.

Nektek milyen céljaitok vannak? Ti milyen célokkal találkoztatok? Kiknek a céljaival?

3 megjegyzés:

  1. Sokat gondolkoztam ma ezen. Pl. hittanórán is:))) Igen, egyetértek veled, ami a célt illeti. Én is ezen vagyok, de sokszor képtelenség összeegyeztetni a tananyaggal, mert abban olyan történetek is előjönnek, amiben nem mindig tudok nagy mélységeket belevinni. Ha a meglévő (én már a tervezett tantervet) használod, meg van kötve a kezed. Amit te végzel, ott te határozod meg, hogy a kitűzött célhoz melyik történetet választod. MÍg a tanterv esetén a kitűzött történethez - még akkor is, ha megadnak központi igazságot - igazítod az aktuális a mondandót. Számomra ezek áthidalhatatlan problémák. Igen, a vasárnapi gyerekfoglalkozásokon megvalósítható a hitre nevelés szép, előre látható felépítése, persze ott is csak akkor, ha te csinálod az egészet, mert ha más is belép, akkor már nem ugyanaz, de az iskolai hittanórákon erre a szép felépítésre csak törekvés történik.
    Én igyekszem nem tanulás szagúvá tenni az órákat, de azok mégiscsak iskolai keretek között (és jövőre még inkább) zajlanak és sokszor maguk a gyerekek nem tudnak kilépni belőle és várják a jól megszokott sablonokat.
    Nem tudom, érted-e a gondom? Neked nagyon különleges a helyzeted, mert helyben oldasz meg mindent. Ugye? Ez is sokat ad ahhoz, hogy kapásból, aki oda belép tudja, ez nem iskola. Van ideje átállni.
    Nekem erre nincs lehetőségem és nagyon örülnék, ha valaki megmondaná, hogy tudnám hitre is nevelni, hitbeli fogalmakat, a hitélet alapjait megismertetni úgy a gyerekekkel, hogy közbe áthidalom az iskola okozta hátrányokat. Ez jövő szeptembertől még nehezebb lesz az 1. és 5. osztályban, ahol osztályozni, naplót vezetni kell.
    Nem baj, hogy ilyen sokat írtam?

    VálaszTörlés
  2. Nem gyülekezeti minden hittanom. Iskolában és óvodában is tanítok. Fele-fele.
    Az iskolában is ugyanaz a célom,amiket írtam.
    Hitre nevelésnek tartom azt is, hogy imádkozunk együtt, azt meg tudom tenni az iskolában is.
    Áldást az iskolában, az óvodában is ugyanúgy mondunk, és egyéb más dolgokat is.
    Hogy miért jött Jézus, azt az iskolában ugyanúgy tudtam tanítani, mint a gyülekezetben.
    Lehet, hogy azért is, mert az én fejemben egyszerűen nem válik ketté ez a kettő.
    Az átálláshoz használom a liturgiai elemeket, amelyek segítenek egyértelműen megkülönböztetni a hittant minden más órától.

    VálaszTörlés
  3. Milyen liturgiai elemre gondolsz? (ima, áldás) Igen, amiket írtál, az nálam is megvan. Talán tényleg abban van a hiba, hogy jobban szétválasztom a kettőt, mint kellene. Megkérdezhetem, hogy milyen anyagot használsz? Mi alapján építed fel az éves menetet? Esetleg publikálnád?:)))

    Az is érdekelne akár egy bejegyzés erejéig is, hogy miként látod a hitoktatás jövőjét az új rendszerbe, ami szerintem sokkal kötöttebb lesz mint most.

    VálaszTörlés